Ugrás a tartalomra

Kezelések

Teljes körű fogszakorvosi és szájsebészeti ellátással állunk tisztelt pácienseink rendelkezésére.

A pontos kezelési tervet rendelői vizsgálat és röntgenfelvétel(ek) segítségével a pácienssel megbeszélve határozzuk meg. Szükség esetén orvosaink egymással illetve a fogtechnius kollégákkal is konzultálnak, hogy az Önnek legmegfelelőbb megoldást tudjuk nyújtani. Kezeléseink során nagy figyelmet fordítunk a fájdalom kontrollálására, hogy a fogászati kezelés ne maradjon kellemetlen élmény.

Diagnosztika

Diagnosztika alatt a fog- és szájbetegségek felderítését szolgáló vizsgálómódszerek összességét értjük. Az állapotfelmérés során szemre vételezzük a teljes szájkörnyezetet, a fogazatot, a nyálkahártyát és a rágóizmokat is, melynek során a fogakat érintő leggyakoribb elváltozásokat, vagyis a szuvasodás és a fogágybetegség jeleit, a fogazatot érintő rágási rendellenességek nyomait, illetve az egyéb nyálkahártya-elváltozásokat keressük.

Fogfehérítés

Egyes ételek és italok (vörösbor, kóla) illetve káros szokások (dohányzás, kávé) hosszú távon a fogak elszíneződését eredményezhetik. Rendelőnk egyrészt otthon használható szettet, másrészt professzionális, rendelői módszert kínál fogfehérítésre. Mindkét eljárás kémiai úton, a zománc károsítása nélkül fejti ki hatását, melynek eredményéről egy őszinte mosoly mindenkit meggyőz.

Fogkő-eltávolítás

A fogágygyulladás alapvető oka a fogkő, melyet fogmosással eltávolítani már nem lehet. A tartós fogágygyulladás következménye lehet a fog meglazulása, és idővel az elvesztése, így pácienseinknek ajánljuk a rendszeres fogkő-eltávolítást (depurálást) az íny és a fogágy egészsége érdekében.

Fogtömés

A különböző magas cukortartalmú ételek illetve italok rendszeres fogyasztása következtében a fogon idővel szuvasodás (caries) alakulhat ki. Ennek ellátása töméssel történik, ami során a szuvas fogszöveteket eltávolítjuk, majd a legmodernebb tömőanyagok használatával fejezzük be a kezelést, visszaállítva a fog eredeti formáját.

Gyökérkezelés-gyökértömés

Abban az esetben, ha a fogbél bizonyos okok miatt (pl. szuvasodás) általában erős fájdalom kíséretében gyulladásba kerül, indokolt a fog gyökérkezelése és gyökértömése. Első alkalommal a gyökércsatornák feltárása tisztítása történik, mely rendszerint már a kezelést követően jelentősen csökkenti az érzékenységet, a végleges gyökértömésre pedig általában a második alkalommal kerül sor.

Foghúzás

A fog eltávolítása (extractio) mellett csak abban az esetben döntünk, amikor minden más, a fog megtartását célzó kezelés kivitelezése már nem lehetséges. Ilyen helyzet állhat elő nagyon mély szuvasodás, a fog gyökere körüli gyulladás illetve a fogágy sorvadása miatt meglazult fog esetében.

Fogpótlás

Korona

Ha a fog koronai részének már olyan nagy része hiányzik (pl egy kiterjedt szuvasodás miatt), hogy töméssel biztonságosan nem látható el, a fog koronával való borítása szükséges. A beavatkozás során a tömőanyaggal kiegészített fogat körbecsiszoljuk, majd sapkaszerűen kiképzett koronát ragasztunk rá, mely jelentősen lecsökkenti a fog letörésének veszélyét.

Híd

A hiányzó fogak pótlásának egyik lehetősége. Készítése során a hiányt határoló fogak kerülnek lecsiszolásra, és az ezekre kerülő koronákat összekötő fog alakú hídtag pótolja a hiányt.

Protézis

Olyan helyzetekben, amikor a megtartott fogak száma és/vagy elhelyezkedése nem teszi lehetővé híd készítését, a hiányzó fogakat már csak kivehető protézissel lehet pótolni. Amennyiben a megtartott fogak állapota lehetővé teszi, technikai hátterünk lehetővé teszi az egyszerű drótkapoccsal rögzített fogsorokon túl fémlemez alapú öntött kapoccsal stabilizált és precíziós elhorgonyzású fogsorok készítését is. A precíziós elhorgonyzás leginkább egy patentrendszerhez hasonlít, aminek köszönhetően a kivehető pótlások rögzítettsége megközelíti a beragasztott hidakét.

Teljes foghiány esetén a protézis alaplemeze az ínyre fekszik, rögzítését pedig a vákuumhatás, az arc és nyelvizmok mellett akár implantátumok is segíthetik.

Implantáció

A foghiány(ok) pótlásának egyik legmodernebb technikája napjainkban. Implantáció során a csontba sebészileg ültetett fémcsavar műgyökérként funkcionál, mely képes koronák, hidak hordozására, illetve kivehető fogsorok stabilitásának növelésére. Az implantáció feltétele a jó általános egészségi állapot, és a megfelelő csontmennyiség és minőség az állcsontokban. Amennyiben ez nem biztosított, bizonyos korlátok közt lehetőség van csontpótlással a csontmennyiség növelésére.